Bánkuti Emese kiállítás 2016

Bánkuti Emese kiállítása Félegyháza Holló Kör 2016 október 28. Rétegekben az idő címmel nyílt meg Bánkuti Emese kiállítása a Holló László Képzőművész Kör Galériájában október 27-én. A művésznő síkplasztikáit Szombathelyi Árpád festőművész ajánlotta a tárlatlátogatók figyelmébe. Megtaláltam életem gyönyörűségét Bánkuti Emese életéről és munkásságáról így nyilatkozott a tárlatmegnyitó után: – Diákkoromban képzőművészeti iskolában szerettem volna továbbtanulni. Szüleim azonban azt tanácsolták, hogy olyan pályát válasszak, amely szakmát is ad. Így közgazdasági technikumba kerültem, eltávolodva a rajzolástól. Később kiállításrendezéssel és kirakattervezéssel foglalkoztam 10 évig (ez már kicsit közelebb hozott a művészetekhez). Ezt követően történelem-népművelés szakon végeztem Egerben és tanítottam. A munkám lekötött, ekkor sem rajzoltam. Majd amikor szeretett iskolámat bezárták, és nyugdíjba mentem, ismét eszembe jutott gyerekkori álmom. Gondoltam, hátha tudok még rajzolni, és elmentem grafikát tanulni. Ez hét éve történt, azóta elkezdtem festeni is. Így találtam meg életem gyönyörűségét. Én nem tanultam képzőművészetet, csak esztétikát az egyetemen. Ezért kerestem meg azokat a mestereket, akiktől pótlólag minél gyorsabban sok ismeretet szerezhettem. Vannak olyanok, akik ezeket éveken át gyűjtögetik. Én viszont előnyben vagyok az alkotómunkában azzal, hogy olyan tapasztalatok birtokában vagyok ennyi év után, hogy ezeket a képeimen is meg tudom jeleníteni. Az életem tehát itt van a képeimen. Ezt szerelemből csinálom, és bízom benne, hogy ezt a tárlatlátogatók is megérzik. s. r.

Élesen-Ostro fotókiállítás

fotók: Szántó Tibor  

Kis Judit intermédiaművész kiállítása 2016
Miénk itt a tér 2015

Megkegyelmezett az időjárás és péntek estére, a Miénk itt a tér kiállításmegnyitójára elállt az eső Félegyházán. Sokan voltak kíváncsiak a sajátos hangulatú éjszakai eseményre, és aki eljött, nem bánta meg. A Feltrei zászlóforgatók csoportjának műsorát követően Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntötte a megjelent művészeket és látogatókat. A megnyitón jelen voltak a kiállított szobrok és fotók alkotói: Nagy Dezső Sándor üvegszobrász, Ujvári Sándor fotográfus, és Árvai István, a KÉSZ-csoport művészeti gyűjteményének vezetője. A látogatók fáklyák fényénél egy egészen sajátos hangulat részesei lehettek a Petőfi-kútból kialakított kerti tó szomszédságában kialakított kiállítótérben, amelynek megteremtéséért Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatója köszönetet mondott Fekete László és Lantos Szabolcs főszervezőknek. https://www.facebook.com/szabolcs.lantos.98/media_set?set=a.1117355801613564.1073741835.100000174653671&type=1

Bodor Miklós 90 éve született

Az Alföld grafikusára emlékeztek a könyvtárban Bodor Miklós grafikusra, képzőművészre emlékeztek születésének 90., halálának 5. évfordulóján a városi könyvtárban. A képzőművész munkássága 1965-től 1969-ig kötődött Kiskunfélegyházához. Volt népművelési felügyelő a városházán, vezette a művelődési központot, képzőművészkört irányított, és Falu Tiborral közösen irodalmi kört alapított. Első önálló kiállítása is Félegyházán volt 1963-ban, a Kiskun Múzeumban.   Művészetéről így szólt a megemlékezésen Szabó Ildikó művésztanár: Úgy gondolom, ha Petőfi Félegyháza és az Alföld költője, akkor Bodor Miklós az Alföld grafikusa. Ő az, aki megfogalmazta vonalakban, amit Petőfi a költészetében. Olyan értékőrző, értékmentő ember, mint Kodály Zoltán és Bartók Béla volt. A tájat, a környezetet, amelyben apáink, nagyapáink éltek, az őshonos növényi kultúrát örökítette meg. Grafikái megőrzik azokat a relikviákat, ember alkotta szakrális alkotásokat – köztük az út menti kereszteket -, amelyek kifejezték az itt élő emberek hitét, ragaszkodását, törvényeit. Művészete mellett, Bodor Miklós kulturális tevékenységét is nagyra értékelte Szabó Ildikó. A háború utáni művelődés egyik megteremtője volt Félegyházán. Falu Tiborral közösen irodalmi kört alapítottak. Meghatározója volt annak, hogy a városban egy ideig létezett a klasszikus népművelés. Beemelve és nem kirekesztve a történésekbe a munkásokat, a tanulásból kizárt embereket. Ő teremtette meg azt a hagyományt is, ami a mai napig létezik a Holló László Képzőművész Körben, hogy együtt tud alkotni a doktori címmel bíró festő vagy keramikus, az alkotókedvű takarítónővel – mondta el a művésztanár. A megemlékezésen jelen volt Bodor Miklós özvegye Bodor Zsófia, akit nagy szeretettel fogadtak, és virágcsokorral köszöntöttek a művész félegyházi tisztelői. Bodor Miklós életművét bemutató kiállítás augusztus 18-án nyílik […]